A magyar nyelv teljességében való ismeretének és használatának alapjai

 

Mivel nyelven gondolkodunk, és a gondolatok képi megjelenítése során –átélve érzelmileg is, ami bennünk megfogalmazódott– érzelem hullámokat keltvén, szeretetet, vagy gyűlöletet sugárzunk ki, egyáltalán nem mindegy, hogy ez milyen tudati háttérrel, milyen módon, milyen erővel, történik!

Mivel a magyar nyelv a folyamatokkal –míg a többi nyelvek az állapotokkal– képes inkább foglalkozni, ezért a magyar nyelv teremtő jellegű, mágikus nyelv, míg a többiek a már megteremtett dolgok számontartására illetve pontosítására alkalmasabbak. Pap Gábor szellemes meg­fogalmazásával élve: „Az indoeurópai nyelvűek sokat tudnak az ötről és a hatról, ám nem tudnak ötről hatra jutni. A magyar nyelvű tud az ötről és a hatról is, ám elsősorban az érdekli, hogyan lehet ötről hatra jutni?"

További nyelvi sajátosságaink csak fokozzák ezen gondolkodás hatékonyságát. Gyökrendszerünk segít abban, hogy igen kevés jellel –hanggal– tudjuk kifejezni magunkat, ám ezt közben, a hangzó- és szóbokor-rendszer törvényszerűségeinek megfeleltetve, szerves összefüggésrendszerré ragozzuk. Ezáltal egy-egy jellel sok azonos tartalmat egyszerre és összefüggésében tudunk elképzelni, megjeleníteni, miközben ezek bennünk megjelenvén, mint gondolati, szellemi energia, érzelmi szinten is megjelennek, s kisugárzódnak.

Másképpen:

Azonos információ mennyiség eléréséhez, ha rövidebb időt használunk fel, nagyobb a hatékonyságunk. Ha ráadásul ezt az adott időn belül még rendszerezzük is, megnöveltük az információ értékét. S ha ez további információk rendezett megjelenését eredményezi, ugyanazon időn belül, nyilvánvalóan többszörösére növelődik az az erő, mit e művelet generálhat.

És mivel csak magyarul tudunk így gondolkozni és ezáltal szólani, nyilvánvaló, hogy mennyire fontos nyelvünk helyes, tudatos használata!

Ha nem élünk nyelvünk adta lehetőségeinkkel, az a következőkhöz vezethet:

Elveszítjük a szerves gondolkodás, a teremtés modellezésének lehetőségét, miáltal egyre távolabb kerülünk Istentől, és így saját önvalónktól is!

Ezzel egyre inkább elveszítjük először isteni, azután gondolkodó emberi, majd egyáltalán emberi mivoltunkat, előbb állati –Pap Gábor kifejezésével élve: jól kondícionált főemlősi– szintre süllyedve, majd a rovarléten létezve, végül puszta vegetálássá züllik életünk, azután beledermedünk a kristálylétbe.

A folyamat a rovarszintnél tart már, a világnak több pontján is.

 

A nyelv alapvető szabályai, tulajdonságai

 

Nyelvünk gyökökre építő. Gyök alatt –kutatásaim szerint- az első mássalhangzó értendő! A másodiktól, már gyökágról beszélünk, mert ott már az elágazás történhet!

TáR, TáT, TáG, TáV, TáM, TáS (TaS nevünk, illetve a TáSKa, TaSaK világosít föl e fogalmak összefüggéséről). Jól látható a fogalmak közti szoros kapcsolat, hiszen minden esetben valamiféle Távolságot, Teret hoztunk létre két dolog közt, ám a második mássalhangzó minden esetben másik hangzó-bokorból való, ezért kijelenthető, hogy az első mássalhangzó a közös gyök!

Nyelvünkben a magánhangzók és a mássalhangzók teljesen más szerepűek.

A mássalhangzók hordozzák a jelentéstartamot, adják a szó testét, az állapotszerűségét. A magánhangzók, mintegy lelkesítik azokat, más-más ízt, és folyamatszerűséget adva a szavaknak. Ez teszi összetartozásukon belül is önálló egyéniségűvé nyelvjárásainkat.

A mássalhangzók ún. hangzó-bokrokba sorolhatók, melyeken belül (elsődlegesen) a kiejtés (vagyis képződés) szerinti mássalhangzó-rokonok csoportosulnak, melyek felcserélhetőek egymással.

Így teszik lehetővé a szavak formai rokonítási lehetőségének tágítását, és ezáltal a nyelvi összefüggéseken keresztül, a mindenség rendjének felfedését.

E bokrok:

K, H, G, Gy

D, T, Ty

M, N, Ny

R, J, L, Ly

B, P, V, F

S, Sz, Z, Zs, C, Cs

Ez utóbbi csoport, a sziszegősök, kissé más szerepűek, erről bővebben Pap Gábor: A jó pásztorok hagyatéka című művében szól.

Az y-nal képzett mássalhangzóink (Gy, Ty, Ny, Ly) önmagukban is kapcsolódnak egymáshoz, így még gazdagabb rokonítási lehetőséget biztosítva.

Létezik más hangváltási rendszer is (lásd a hivatalos nyelvészetét, –pl. Czeglédi Katalin, ki iskolánk nyelvésze, kutatásait arra alapozza), és azok mentén is sok fontos összefüggést ismerhetünk meg, azonban alapvetően nyelvünk ezt hasznosítja.

Ha a gyökhöz magánhangzó társul, ún. törzsököt (Czuczor-Fogarasi szóhasználata nyomán, általam átvett kifejezés), tő szavat, vagy szótövet kapunk.

Nyelvünk ragozó.

Ragozás – ragasztás – rügyezés.

Az igei ragozás      - folyamat (mint a -bolygók      - hetesség             - magánhangzórendszer)

A névszói ragozás - állapot  (mint az - állatöv        - tizenkettesség    - mássalhangzórendszer)

Ha a nyelv nem ragozó nyelv, a (képi)formát sem lehet ragozni[1]!

Nyelvünk miatt a folyamatokat előnyben részesíti gondolkodásunk. Ha egy szót igeként és névszóként egyaránt érthetünk, s ha nem tesszük egyértelművé mely jelentéséről van szó, minden esetben az igei értelme kerül előtérbe! Például, ha az ismert gyermekmondókát: „Csiga-biga gyere ki, ég a házad ideki…” halljuk, legtöbb esetben égő csigaházat képzelünk el először, és csak második, vagy többedik nekifutásra váltunk át arra, hogy a szűk térből kitessékeljük a csigát az ég alá, a szabadba, holott jól tudjuk, hogy „csigacsalogatóról” van szó! (E mondóka később még előkerül Chora későbizánci templomának mennyezetfreskója kapcsán!)

A ragok valójában önálló tőszavak, vagy szótövek, ezeket ragozzuk, ragasztjuk, rügyezzük egymásra. Pl. a -nak, -nek részes, vagy birtokosrag, a neki szavunk rövidített (és/vagy hasonított) változata, a -ban, -ben a benne rövidítése, …stb.

Nyelvünkben a birtokos és a részes eset csak szövegösszefüggésében különböztethető meg. A ragok alapján, -nak, -nek, eldönthetetlen melyik esetről van szó.

Nyelvünkből fakadó gondolkodásunk ezért mellérendelő jellegű. Ezért mi a birtokos és a birtokolt között nem teszünk különbséget, aki birtokol, részese egyben a birtokoltnak is, birtokos és birtok egyenrangúak szemünkben. Ezért hatalmas a szabadságvágyunk. Ezért vagyunk együtt érzőek, befogadóak, segítőkészek, szeretettel gondoskodók.

Az egygyökű, és főként az ún. egyalakú szavaink, jelentésbeni rokonságban is vannak egymással.

Például, ha azt mondom iGe ezzel azt is mondom éGi de azt is, eGy. Ha azt mondom éKeS, ez azt is jelenti éG(i)eS.

Önmaguk ellentéteit is megtaláljuk a rokonságban.

öL>éL. És itt az a különlegesség is megjelenik, hogy az öL, mint anyaöl éppen az éLet foganásának és növekedésének helye. Másfelől ha túl szorosan öLelek, azzal meg is öLhetem a másikat.

A magyar nyelv MáG-ikus működésű!

Nálunk a teremtő szó, szófajilag cselekvést, történést és létezést kifejező, vagyis önbeteljesítő!

Aki világra jön, nálunk az fényre érkezik. Világ szavunk egyszerre jelenti, je­lení­ti a világosságot és a világmindenséget!

Ha rámutatok valamire, hogy az KeLL nekem, egyszerre azt is megidézem, hogy rámutatásom tárgya KeLJen fel, vagyis kezdjen el működni! Emma néni, a karcsai mesemondó, egyik meséjében, a KeLLő kifejezést KeLő formában mondta, mintegy igazolva előbbi okfejtésemet, pedig ő bizonyosan helyesen használja a nyelvet.

Nyelvünk és gondolkodásunk miatt képírási szintű ábráink, jeleink, az optimálisan legkevesebb jellel tudnak minden lényegeset elmondani.

Ezért, egy adott jel, és itt pl. a gyökök, és a tőszavak (törzsökök) is, mint betűsorok jelként értelmezhetők, oda és vissza egyaránt olvashatóak (palindromitás) –ez Czuczoréknál a hangátvetés fogalmának felel meg– és így nyert jelentéseik szintén összefüggenek.

Pl. öL >< Lő. Itt nem lehet vitatkozni, ha valakit leLőnek, azt meg öLik.

Szavaink képződése összetett folyamat eredménye, még az ún. hangutánzó szavak esetében is, hiszen nem csupán arról van szó, hogy egy hangot utánzunk (pl: DoBBaNáS), hanem hogy azon fogalmak, melyek e hanggal és képződésük alakjával, formájával, pályájával összefüggenek, azokat azonos mássalhangzóval, vagyis egyazon gyökkel indítjuk, hogy az összefüggések láthatóvá váljanak. (Pl: DoB kifejezésünk mindkét jelentésében, mind az igeiben, mind a névszóiban, ott van a hang és a pálya egységbe hozása, hiszen a DoB hangja valóban DoBbanó, alakja pedig, a kezdetben használt üreges fatörzs esetében, Do(m)Borodó, DuDorodó. Az elDoBott tárgy íve a Do(m)Borodás, DuDorodás alakját követi.

Meggyőződésem, bár ma már nehezen bizonyítható, az is, hogy régen a folyamatot hosszú magánhangzóval jelölték.

Végül álljon itt, egy az internetről származó –bár nem szószerinti– meghatározás, azonos mássalhangzóból képzett fogalmainkról:

Olykor ugyanazon minőséget járják kőrbe: HL > HaL, HáL

Olykor egy minőség két szélső helyzetét jelenítik meg: éL, öL.

Olykor kapcsolódások rendszerét adják: KR(K) – KR(T) > KeReK, KeRéK, - KeReT, KeRT

A hasonló forma jelentésbéli összefüggést takar, vagy különböző jelentéssíkok között biztosít átjárhatóságot.

Pl.: HaL > HaLáL > HaLL > HuLL

A hal a földi vizek „madara”[1], ahogy a madár az égi vizek lakója. A halál birodalmába folyón kell menni. A hal, örökké mozgó lény. Ha megáll, az a halál, vagyis a haláll(ás). A halottal hallás útján lehet (elsősorban) érintkezni[2], ezért vannak a síratók is. A hal húsa a legromlékonyabb, de maga a haltest nyálkás, és erős szaga van, tehát alkalmas a hulla állapotát is megidézni.

Számon tartás  - számosságát állandóan ellenőrizni (testi, anyagi)

- számról-szájra hagyományozni (szellemi-lelki)

A magyar nyelv tehát szakrális nyelv, és gondolkodásunk is az (lehetne!). Ezért sem kell szolgai módon átvennünk más nyelvek kifejezéseit, más gondolkodásmódból adódó fogalmi kapcsolatait, hanem jelentését meg­vizsgálva kell alkalmaznunk rá szavainkat. Egyes esetekben az egész ottani rendszert át kell alakítanunk, mert csak így kapunk számunkra is használható, sőt jobban működő fogalmi kapcsolatrendszert.

 


[1]Ezért van aranyszárnyú keszegünk. Az uszony nyelvújításkori szó!

[2]A tibeti halottas könyv is ezt mondja.

 


[1]Minden kijelentésem, mely a nyelvi működésre vonatkozik, átvihető a képolvasási gyakorlatba is!

Szavazás
Hogy tetszik az új weblapom?
Nagyon szép!
Jó lesz, csak töltsd meg tartalommal.
Nem rossz.
Nekem is kell ilyen!
Tehetséges vagy, ez nem kérdés...
Diavetítő