A sámán és a táltos

Először a sámánról! A kifejezés, egy tunguz nép saman=gyógyító elnevezésének, a tudomány által szokásosan általánosító –és ez által bizonyos értelemben nagyon romboló hatású– gyakorlata révén terjedt el. Annyira, hogy ma már minden gyógyító, de már más minőséget is így neveznek! Helytelenül! A népek, minden gyógyító embernek saját nevet adtak (nálunk: füves, javas, tudó, táltos…stb.), ezt leönteni generálszósszal, éppen azon gondolkodás fogja, akik ételeiket is így teszik tönkre! Illetve nem is tudnak főzni, és sütni, de ez másik téma.
Nálunk, fokozatok vannak!
Első a tanuló fokozat, ez a garabonciás, ki nem véletlenül diák, és nem véletlenül férfi! Ő az Ikrek képviselete, többek közt ezért tud sárkányon lovagolni, mert az Ikrekben van a felszálló holdcsomópont, amit sárkányfejként is számontartunk.
A következő fokozat a Szűzben, a tudásszerzés helyén van, őt füvesasszony, füvesember, tudó, halottlátó, javas,…stb. neveken szerepelteti a hagyomány, ez a sámánnak is megfelelő szint, vagyis elsősorban ez a tulajdonság él tovább a mai sámánokban
A harmadik fokozat a táltosé, itt a tanulás helyett a tanítás a lényeg, bár még az is folyik egy magasabb síkon, de a korábbi minőségek megemelt fokozatait is itt kapjuk vissza. Tulajdonképpen ezért lehet összemosni őket, holott nem mindegy mivel állunk szemben. Na erről odébb még szólok!
A negyedik fokozat, a Halakban, a megváltói, a teljes és mindekiért feltétel nélkül hozott áldozat (és nem messiási, egy és csak azon közösség tagjainak kivételezett helyzetbe, hatalomra segítése) fokozat. Itt minden egyesül, és isteni, teremtői szintre kerül. Itt már nincs tanulás. Itt csak tanítás van. És minden tudás bölcsességgé válva segíti azt! Az ún. ismereteknek nincs szerepe, mert nem az e világi dolgokkal foglalkozik, csak az Isten Országa és az odajutás érdekli, abban segít! Legmagasabb szintje a Jézus Krisztusi megjelenés, de Buddha, és a próféták,…stb., szintén ide tartoznak.
A táltos és a sámán között még az is különbség, hogy amíg a sámán utazik, elmegy a betegségdémonnal megküzdeni,…stb., addig a táltos odahívja az erőket, a segítőket, de a betegség okozóit is. Márpedig ha én oda tudok rendelni valakit magamhoz, akkor én magasabb szinten vagyok, mint az, akinek oda kell mennie hozzá! Ez nem azt jelenti, hogy a sámánra nincs szükség, vagy hogy ő kevesebb! A táltos nem tud minden esetben ott lenni, ahol baj van. Ő, csak a súlyosabb esetekben lép közbe! Wass Albert Hagyaték című könyvében jól látszik, miről is van szó! És bár ő irodalmi köntösbe öltözteti, ám mégis az összegyűjtött hagyományanyagból dolgozik. Ott található az is, hogy mikor összegyűlnek egy alkalommal, több a sámán –ő már ezt a fogalmat használja–, mint a táltos.
Általánosnak mondható megegyezések.
Mindkét minőség esetén fontos a jellel születés, ám ez nem biztos, hogy az elvárásoknak megfelelő fizikai többlet csont kell legyen. Gondoljunk Csontváryra, kinek ez nevében volt, s rám, ki 6-7 éves korom közt kaptam azt! Más esetet nem ismerek, de bizonyosan nem egyediek ezek. Egyéb jelekkel én is rendelkeztem, de ez csak később lett világos számomra is! Mindkét minőség mutat közös működést, ám ez a technikai megegyezés önmagában nem azonosítja őket! Ez a révülésben való működés. Ilyet hagyományunk táltoskirályainkról is számon tart. A révedés is ide tartozik, ez az elgondolkodó állapot melynek nincs alvó jellege, ám mégis az ún. más tudatállapotú működés körébe tartozik. Ez legtöbbször észrevehetetlen, mert aki ebben van, egyszerre van mindkét síkon, a fizikain, és a szellemi-lelkin, teljes tudattal. Továbbá mindkét minőségben működés a gyógyítás, az utód betanítása, a múltba s a jövőbe fürkészés, a szellemvilággal való kommunikáció,…stb.
Ami csak a táltosok működésére vonatkozik.
Mint említettem, a tanítás, és minden ami az ősök kozmikus, és szakrális, működésével kapcsolatos emelt szintű tudás, hiszen ők a kapocs az előbbiek és a megváltói működés között. Ez az oka annak is, hogy amíg a sámánok többsége tudatmódosító szereket használ, és ide tartozik pl. a dob is, addig a táltosnak erre nincs szüksége! Ma elterjedt a táltosdobolás kifejezés, ami téves képzeteket kelt, és éppen az összemosást segíti elő. A táltosok nem doboltak! Soha, sehol nem maradt ennek közvetlen bizonyítéka. Három-négy közvetett momentumra alapozódik az egész.
A táltosparipa parazsat eszik, és ezt összefüggésbe hozzák azzal, hogy a sámán a dobját a parázs fölött feszíti. Helytelen! A táltos nem a paripáján utazik, a táltos maga a paripa! Ő viszi azt aki utazni akar, ráadásul nem is annyira az alsó világba, mint inkább felfelé, az égben repül, hegyek ormára ugrik, de ő maga mint minőség mozdulatlan! Erre számtalan utalás található a meséinkben.
Más motívumok is elválasztják a kétféle működést. Pl. a ló lehelete, vagy finom rúgása, orrával bökése támasztja fel a halott hőst, ki ettől hétszerte szebb, erősebb lesz!
Gyermekmondókánk, a síppal, dobbal nádihegedűvel való gyógyításról. Ám ott nem táltosról, hanem a sámánnak nevezhető minőségről szól a vers. Ráadásul török idők-beli témával, ami azt jelenti, annál az időnél, nem lehet korábbi, s a török népeknél e hangszerek mind együttesen adják a zenekart.
Némely vélekedés szerint a rosta, mint dob maradvány került megőrzésre. Való igaz, a rosta lehet bőrből, s ezért hasonlít a dobhoz formailag. Azonban, dobként nem használják, nem is lehetne, s mint a szitának neki is speciális szerepe van, átnéznek rajta a másik világba, illetve jósolnak vele, lásd rostaforgató asszony.
A dob kérdésköréhez tartozik Fehér Mátyás Jenő Inkvizíciós jegyzőkönyveinek gyógyítói, kiket ő is sámánnak nevez, s működésükben ahhoz is hasoníthatóak. Az ottani dobhasználat tehát nem minősíthető táltosi működésnek.
Ide tartozó még egy ún. vízöntő edény, melyet szintén dobot tartó táltosként emleget néhány kutató. Ám, mint erre Szelestey László ¬-tanártársam¬- is rámutatott ezen a „dobon” is lukak vannak, ezért nem dob! Pedig az alak kentaur, vagyis félig ló, félig ember. Itt az edény funkciójának megértése segítheti a kutatót. Ez ugyanis, szintén Szelestey László kutatásai nyomán derült ki. Az edény, és a többi hasonlóan vízöntő edénynek –aquamanilének– nevezett műtárgy nagyobbik fele, nem víz, vagy bor kitöltésére szolgált, de füstölőként működhetett. A füst, részint, mint áldozati füst, mint tisztító füst, részint, mint a másik világba utazó lélek megidézője, alkalmas a rostaszerű működtetésre, a másik világba való áttekintésre. Így a lyukak jogosak, és minő véletlen azon át jöhetett a füst, és természetesen a kentaur, mint a nyilas jegytulajdonság megjelenítője, éppen helyén van, mint tüzes jegy.
Belátható tehát, hogy a két fogalom összemosása helytelen. Az is helytelen, hogy sámánt mondjunk mindenre, ami annak látszik. Éppen a sokszínűség az, melyet segítenünk kell ismét elterjeszteni, mert a globalizmus ide is betette az ördögpatáját, ami egyébként kecskepata, s nem lóláb.
Végül, lényeges, hogy minden népnek van olyan minősége, melyet mi táltosnak nevezhetnénk, ám ott a lóval való ilyetén kapcsolat hiányzik. Természetesen, hiszen ők vagy nem nyilas jegyűek, vagy nincs olyan kapcsolatuk a lóval, mint nekünk, szkítautód népeknek, még akkor sem, ha a lovat, mint hátast egyébként ismerik.

Szavazás
Hogy tetszik az új weblapom?
Nagyon szép!
Jó lesz, csak töltsd meg tartalommal.
Nem rossz.
Nekem is kell ilyen!
Tehetséges vagy, ez nem kérdés...
Diavetítő