Az emberek megoszlása szakrális szempontból értelmezve

Van „szakrális” csoport és „világi” csoport.

Van mindkettő között hívő és hitetlen.

A szakrálisak hívői:

            Világosak, az önként merülők közül valók, kik tisztán is élnek a maguk szintjén.

A szakrálisak hitetlenjei:

            A.) Világosak, akik már bepiszkolódtak.

            B.) Sötétek, bukottak közül valók.

A világiak hívői:

Világosak, önkéntesek ők is, de tisztábbak a kiválasztott hívőknél. Világi kőrnyezetben nehezebb tisztán maradni. Lásd kapitalizálódásunkat is.

A világiak hitetlenjei:

            Sötétek, bukottak. (Értük történt a világosak feladatvállalása)

Nincs abszolút értelemben, egyszer s mindenkorra mások fölé emelt, „kiválasztott” nép. Hiszen minden nép kiválasztatott valamire. Aktuálisan van működésbeli elsőbbség, ez nevezhető kiválasztottságnak is.

Az bizonyos hogy a világuralom, akár egy ember, akár egy ún. „kiválasztott” nép által, nem Istentől való!!! Az önzetlen, –akár az egész világot szolgáló^[1]– alázatos működés azonban igen!!!

Nincs „pogány” azaz Istentelen nép, mert a pogány kifejezés csupán –például– nem zsidóból lett keresztényt jelent!

A kiválasztottságról

„...Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak...”^[2]

Minden nép elhívatott valamire! Mi azt a feladatot vállaltuk magunkra, hogy más hibás viselkedését megélve, ezért megértve és magunkban megjavítva, átminősítve, példát mutatunk, hogyan kell a kátyúból kikászálódni. Jelenlegi helyzetünk éppen az erre a feladatra alkalmas közeget teremti meg nekünk. Legyünk tehát fénylők, alázatosak, megbocsájtóak és szeretetteliek, hogy mások utat talál­has­sanak a sötétben, mert saját hagyományrendszerüket már nem tudják használni, az már bemereve­dett. Akiben valódi béke és isteni szeretet van azt, vagy nem lehet megölni, sőt az indulatok is elmúlnak közelében, vagy megölhető a teste, miközben ő alkalmat kap a gyilkosáért imádkozni. És akkor gyilkosa pokoli kínokat él át tette után. Félelmetes ám felismerni, hogy akit éppen megölök, az szeret engem! Ám talán ez a katarzis megtisztítja. Bátran gondoljunk itt Júdásra, bár ő még akkor nem tudott megtisztulni, csak az öngyilkosságig jutott el, mert tettét meg akarván bánni, azt nem hitte el, hogy arra van bocsánat. Nem hitt Istenben, ki maga a Szeretet, a Megbocsájtás, csak „sajnos” azt is látja, ha nem igazi a megbánás bennünk. Ekkor a legfájdalmasabb eszközöket is igénybe veszi, hogy eljuttasson bennünket a valódi megbánáshoz. Hiszen minden, akármilyen hosszan tartó fájdalom is, csak pillanatnyi az örökkévalósághoz képest! És mi örökkévaló boldogságra vagyunk teremtve, és előbb-utóbb el is jutunk ebbe az állapotba, de rajtunk múlik mennyit kínlódunk közben. Isten nem akarja, de kénytelen megengedni nekünk a kínlódást is, mert szabad választási lehetőségünk van. Ha hisszük ezt, már most Isten felé, és ezzel mások felé fordulunk, és egyre nyugodtabbak leszünk, egyre nagyobb lesz az Ő békéje bennünk. Ha nem hisszük el, majd amikor már jól kikínlódtuk magunkat, csak azt mondjuk: ez így tovább nem mehet! És akkor fordulunk Felé. Márcsak próba képpen is. Fontos, hogy a próbát is valóban akarni kell!!!

Semmi nem kötelező, de mielőtt kimeríted az összes hibás változatot, próbáld ki ezt!