Amikor azt mondom: Isten lényegileg „tisztán” szeretet, miről is beszélek? Ez a szeretet, mint már említettem, nem érzelem! Az érzelmek, csak kiválthatják megjelenését, éppen a lélek emelése által, ám az érzelmek kiválthatják a gyűlöletet is, éppen a lélek elnyomása által, ekkor sötét, vagy negatív erőről beszélhetünk, hiszen pont Isten és a szeretetfény hiányzik az erőből! Sőt a rosszul értelmezett szeretet is kiválthat gyűlöletet! A szeretet tehát erő, s ezt az erőt fel kell szabadítani, ki kell árasztani! Ennek a kiárasztásnak a kulcsa az erkölcs. A lelkierőnek ez a szereteterő a legmagasabb szintje! Ez tartja meg a világot, bár annak fizikailag már el kellett volna pusztulnia!

Ez az erő arra való, hogy helyére tegye azt, akire irányul. Ez nem erőszakkal történik. Ám elég keményen, ha vállalom! Ez a vállalás nem elsősorban akaratomból, hanem cselekedeteim által nyilvánul, vagyis attól függ, mi van bennem. Az igazi szeretet tehát azt adja, amit az adott tudati és lelkiállapotban kapnom kell ahhoz, hogy helyesen döntsek, vagyis mielőbb helyes felismerésre jussak! Bizony a Szeretet, mert a legjobbat akarja nekünk, nehézségekkel állít szembe minket, bár segít a megoldásban, ha hagyjuk. De mi nem hiszünk Neki, Benne! De erről Ő nem tehet! És ellene sem, hiszen szabad akaratot adott. Aki szeret, érted tud tenni, helyetted azonban nem!

 Ezért kerülök ilyen-olyan helyzetekbe, látszólag vétlenül!

Számottevően negatív erőket, csak erkölcstelenül tudunk felszabadítani! Ha valaki hibát követ el, az még nem erkölcstelen, és nem is szabadít fel valóban rossz, számottevően negatív erőket, ha ezt nem rossz szándékkal teszi! Természetesen az indulatok, a félelmek, mind negatív erők és érzékelhetők is, de csak a tudatos rosszakarattól lesznek számottevő erőkké! Ám az is igaz: sok kicsi sokra megy! Ezért kell a butaságot, tudatlanságot, megszüntetni! És ezért törekszik ma a sötétség ezt akadályozni! Helyes tudati tartalmat, nagyon nehéz rossz irányba befolyásolni, míg egy nagylelkű, de buta egyént, könnyű lelkesítéssel eltéríteni eredetileg jó szándékú tetteitől, vagy akár teljesen rossz irányba fordítani.

A szeretet címén tehát érzelemről beszélünk általában, sőt egy érzelmeken alapuló viszonyról, amikor azt mondjuk: őt szeretem, őt nem. Általánosságban azt gondoljuk, és ezt cselekedeteinkben is követjük, az a szeretet kifejeződése, ha a másiknak olyat adunk, amit ő szeret, vagyis amivel, amiben, kellemesen érzi magát! Ennek a téveszmének következménye az is, hogy Istentől is azt várjuk el, ajnározzon minket, ne engedjen minket megkísérteni, és egyáltalán, miért kell meghalnunk, és persze szeretetteinknek is, miért kerülünk olyan helyzetbe, ami nekünk nem kellemes?

De hát itt erőről is szó van, ezért nem várható el a, csak pátyolgatás!

Az érzelmi viszonyulás miatt többféle szeretetet is megkülönböztethetünk.

Például felebaráti és isteni szeretetet.

A felebaráti és az isteni szeretet között a különbség leginkább ott mutatkozik meg, hogy a felebaráti szeretet megkülönböztet, az isteni minden élőlelket egyformán szeret. Az előbbi inkább gesztusokban tud megnyilvánulni, míg utóbbit csak érezni lehet. És ez az érzés, mivel nincs semmi testi és anyagi vonzata, összetéveszthetetlen és össze is hasonlíthatatlan más érzésekkel, messze azok felett áll!

A felebaráti szeretet, mint már említettük, megkülönböztet. Hiszen van anyai, testvéri, ...stb. szeretet. Az anya a fiát szereti legjobban, a testvér a testvérét helyezi előbbre másoknál.

Az isteni szeretet minden teremtményét egyformán szereti! Megint Dombi Ferenctől idéznék! Mikor egyszer azt kérdezték rajta keresztül az égiektől, hogyan is szeret minket Isten, az a válasz jött: „Mindenkinek mondom, amit mondok; úgy szeretlek téged, ahogy senki mást a világon! Ha még valakit így szeretnék, kettő lenne belőled!” Megint nagyon figyelmesen nézzük meg a szöveget, mert fontos látni, hogy egyformán, de teljesen egyedien szeret minket Isten! Ahogyan két gyermeket sem lehet egyformán kezelni, mert egyéniek a tulajdonságaik, karakterük, még az egypetéjű ikreknek is vannak különbségeik!

A felebaráti szeretetet tanuljuk apánk, anyánk és mások hozzánk viszonyulása révén.

Az isteni szeretetet csak kapni lehet! Ha alkalmassá tesszük magunkat a befogadására és továbbítására. És ez a kettő csak együtt működik, ezt a szeretetet csak akkor tudom befogadni, ha közvetíteni is tudom, mert feltétele az önzetlen, a csak mások felé forduló életvitel.

Az utóbbi években az erőszakos cselekedetek számának emelkedése riasztó méreteket öltött. Vajon mi ennek az oka?

Az okokat társadalmi és gazdasági mutatókból illik levezetni. Én azonban nem tenném arctalanná az okokat, mert úgy a felelősség is arctalanná válik. Pedig mindannyian, egyenként, személy szerint vagyunk felelősek. Nincs ugyanis társadalmi felelősség, mert a társadalmat mi alkotjuk.

Az erkölcs pedig sem nem gazdasági, sem nem társadalmi, hanem egyéni lelkiismereti kérdés. Csakhogy nem akarunk/tudunk a lelkiismeretünkre hallgatni.

Nem akarunk, mert akkor be kéne vallanunk, hogy milyen bűnösök is vagyunk. „De hát ilyen a világ!” –védekezünk.

Nem tudunk, mert életünk minden pillanatát leköti/betölti valami egészen más dolog!

Részint roppant fontos és elfoglalt emberek vagyunk: el kell tartanunk a családot, meg kell mentenünk a világot,..stb. Másrészt ki kell kapcsolódnunk, és ugye szórakozás közben/helyett csak nem fogunk olyan komoly/komor kérdésekkel bíbelődni, mint a lelkiismeretvizsgálat? És hát különben is mi jók vagyunk –mindent a családért, a világért,..stb. teszünk–, tehát nem is kell különösképpen vizsgálódnunk ott belül!

És valóban, úgy néz ki, mintha mi tényleg jobbak lennénk! Pl. annál, aki kiirtotta a fél világot, annál, aki kábítószerrel kereskedik, annál, aki kirabolta a bankot (bár itt egy kicsit sajnáljuk hogy nem mi tettük, hiszen az a pénz olyan személytelen, és nem is mindig sikerül kideríteni ki volt a tettes, és nekünk hogy kéne!)...stb. Persze aki a fentieket véghez viszi, ő is talál mentséget, ami legtöbbször, a már idézett: „ilyen a világ”.

Mi tehetünk-e valamit ez ellen?

A válasz: igen!

Mit?

Szembe kell néznünk magunkkal, sőt a bennünk lévő Istennel! El kell végeznünk azt a bizonyos lelkiismeretvizsgálatot! Át kell alakítanunk a gondolkodásunkat! Meg kell tanulnunk a szeretetteli, felelősségteli, kozmikus távlatú, Isten akarata szerint való, megvilágosodott, vagyis fénnyel teli, alázatos és önzetlen gondolkodást. Meg kell tanulnunk, hogy a másik, az mindenki mást jelent, rajtam kívül. Meg kell tanulnunk szeretni a másikat/másokat.

Azonban a legtöbb esetben szeretetünk is csak önzés.

Néha magunknak, esetleg másoknak akarjuk bebizonyítani, hogy mi szeretetre méltók vagyunk, nekünk jár a viszontszeretet.

Máskor ragaszkodásunkat, az egyedülléttől való félelmünket, az elvesztés fájdalmától való rettegésünket palástoljuk szeretetnek nevezett gesztusokkal.

Van, hogy ellenséges érzelmeinket, gyűlöletünket rejtjük a szeretet álarca mögé.

Szavazás
Hogy tetszik az új weblapom?
Nagyon szép!
Jó lesz, csak töltsd meg tartalommal.
Nem rossz.
Nekem is kell ilyen!
Tehetséges vagy, ez nem kérdés...
Diavetítő