Hogy teremtéstörténet címszó alatt ma mit kell értenünk, s azt hogyan magyarázzák nekünk, azt csak felvázolom, részletesen mindenki megismerheti (nálunk) a keresztény hitoktatás keretein belül. Én is ezt veszem alapul, amikor beszélek e témáról.
Hat nap alatt teremtette Isten a világot, hetednap megpihent. Ádám és Éva voltak az elsők, de Éva Ádám bordájából lett. Majd bűnbe esve, éve a tudás fájáról, mely a kígyóbőrbe bújt ördög kísértése miatt esett meg, el kellett hagyniuk a Paradicsomot. Tovább most nem megyek, hiszen már itt is elég nagy bajok vannak!
Az egész bibliaértelmezésen végigvonuló hiba, hogy fizikai síkra hoz le szellemi síkon értelmezendő dolgokat!
Istenről semmit nem tudunk meg, azon kívül, hogy teremt, meg látja, hogy jó, amit tett. De hát ő Isten, hogyan is csinálhatná rosszul? Vagy mégis? (Ez majd az ezoterikusok egyik vesszőparipája lesz.) A teremtés miértje is kérdéses marad a hittanórán.
Nézzük hát, hogyan zajlott le a teremtés, és ebből mi következik?
 

Nos, kezdjük az elején!

„Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.

A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.

És monda Isten: Legyen világosság; és lőn világosság.

És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől.

És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának; és lőn este és lőn reggel; első nap”(1. Mózes 1. 1-5.).

Mint mondtam, nagy bajok vannak! Az anyagi síkra hozzák, mi a szellemi-lelki síkon értelmezendő! Ráadásul a világosságot, vagyis a világot (mert a világ szó világosságot is jelent igei értelmében, lásd: a „gyújts világot” kifejezést, –és a nyelvi részben részletesebben is), a föld, vagyis az anyag teremtése utánra helyezi az a gondolkodás, ki mást, mint az anyagot, amit a hatalom eszközeként él meg, nem is tud elképzelni! Pedig egyértelmű a hagyomány (ama szkíta bölcsességről van szó), ahonnan átvették. Az anyagi a sötét, a szellemi-lelki a világos. Bár csak bizonyos szempontból, mert, mint majd látható lesz, van olyan szempont, mely szerint a sötétség és a világosság erkölcsi tartalom nélküli, egyenlő minőségek.

Azután ez a 7 nap. A bibliakutatás sem tud mit kezdeni a napnak, mint időegységnek, ilyen fogalmával! Próbálják számosítani, de nem megy! Persze, hiszen nem a fizikai napról van szó, hanem arról, hogy az időben a fény és benne a fény/árnyék-viszony működik, mint vezető. És ettől független az, hogy az írásban milyen kifejezéssel jelölték ezt. Ugyanis a rögzítés már egy romlott állapotban történt!

„Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige”(Ján 1. 1.).

Mindjárt más a helyzet, ha hiteles beszámolóból merítünk!

Én pedig azt is mondom tinéktek:

A teremtés azzal kezdődik, hogy a nemlétből a megnyilvánulatlan Teremtő (van, ahol Megnyilvánulatlan Végtelennek nevezik) a létbe fordul egy oldalával, megnyilvánul. A megnyilvánulást már tetten tudjuk érni, és éppen a teremtésben, ám a megnyilvánulatlanságra csak következtetni tudunk, hiszen megnyilvánulni csak valamihez képest lehet, s az pedig csak megnyilvánulatlanságnak nevezhető.

Így lesz két­oldalúvá a teljesség: megnyilvánulatlan és megnyílvánult (itt a megNyíLásra hívnám fel a figyelmet). Ám a létben minden duálisan jelenik meg, ezért a Megnyilvánult is Atya és Fiú kettősére osztódik fel, így immár hármassággá bővülvén a megnyilvánulatlannal. Az Atya az Apai-Anyai, a szellemi-lelki (az Íz) oldala, a Fiú a testi (ez itt a világmindenség teremtésének kódrendszerét magába foglaló minőség) ol­dalt képviseli. Mint­hogy a kettősség (és minden páros számú minőség) statikus jellegű, állapotszerű, ahhoz hogy mozgásba lendülhessen, hogy életadó, teremtő lehessen, meg kell jelenni a harmadiknak (a páratlannak), mely a kettejüktől való Szent Lélek (amely, időnként, Szent Szellemnek is neveződik ­–erre a kettősségre később még kitérünk!). (Az egy, a kettő és a három szerepéről bővebben a számmisztikai részben szólunk.)

Tehát kezdetben Isten megnyilvánul, melynek következménye a „kettéválás”, kinyílás.

Valójában már ekkor önfeláldozás történik, hiszen a megnyilvánult, előbbi állapotához képest, részleges állapotot hoz létre. A megnyilvánulás ugyanis része a megnyilvánulatlannak is, abban mintegy szigetet képezve. Ez azonban azt is jelenti, a Teremtő már nem mindenható, mert önmagát korlátozza a teremtés tökéletességének érdekében, hogy teremtményei tökéletes lehetőségekkel bírhassanak! Dombi Ferencnél ez úgy fogalmazódik meg, hogy „Isten csak a szeretet körén belül mindenható”, én egy népmese részletét hoznám ide, melyet még általános iskolai olvasókönyvemben láttam, s valószínűleg azért kerülhetett bele, mert a következő párbeszéd folyt le (természetesen nem szó szerint idézem, bár ki tudja?):

–Hát azért Isten sem tud mindent megtenni!

–Hát mit nem?

–Nem tud teremteni hegyet, völgy nélkül!

A buta cenzorának ez csak Isten mindenhatóságának kétségbevonása, észre sem veszi, hogy mekkora áldozat annak, aki korlátlan, korlátok közé szorítania magát, azok érdekében, akiket szeret! Mert a mondat igaz! Ha van hegy, kell legyen völgy is! A dualitás szabálya, hogy a megnyilvánulásban mindennek van párja, ellenoldala, ellenfele, de nem feltétlen ellensége!

Ahhoz, hogy teremtése tökéletesen jó legyen, hiszen szeretetből teremt, és Ő a „Jó Isten”, egy részét ki kell zárnia a teremtésből! Ugyanis mint lehetőség, a sötétség megvalósításának a lehetősége is Benne rejlik ugyanúgy, mint a valósított világosságé, mert Ő tökéletes, és minden Benne van. „Mert tetszett az Atyának, hogy Ő benne lakozzék az egész teljesség” ([Pál Apostolnak a Kolossébeliekhez írt levele] Kol. 1. 1. 19.) És ha a Fiúban a teljesség lakozik, mennyivel inkább az Atyában? Ez azonban többet is mond! Az hogy mi lakozik bennünk, és mit valósítunk abból, az nem ugyanaz!

De menjünk tovább!

A Teremtőnek, éppen teremtménye iránti szeretetének okán, hogy a teremtett a tökéletessé válás lehetőségét megkaphassa, ki kell zárnia magából a sötétség megvalósításának még a lehetőségét is. „És ez az az üzenet, a melyet tőle hallottunk és hirdetünk néktek, hogy az Isten világosság és nincsen ő benne semmi sötétség.” ([János Apostolnak közönséges I. levele] 1. Ján. 1. 5.) Másutt ezt mondja Jézus: „...nincs énbennem ördög...”(Ján. 8. 49.) Mert, mint láttuk kizárta magából, még a megvalósítás lehetőségének szintjén. Vagyis korlátoznia kellett Magát, hogy csak a szeretetfény működhessék Benne, mert a világ, csak a tökéletes megvilágosodottság állapotában jöhet létre! Ekkor a sötétség megvalósulásának lehetősége a teremtésen kívülre kerül, s lesz az a „külső sötétséggé”, mely valójában a megvalósulás és a megnyilvánulatlanság határa. Ezért van, hogy aki nem Isten felé fordul, az a sötétségbe merül. Érteni kell, hogy fennebb az ördög a sötétséggel azonos. Mindenkinek van egy őr angyala és egy őr döge! Ezek itt a benned lévő fény és sötétség lehetőségeket képviselik. Ha az őrangyal felé fordulsz, a fényt valósítod, de Isten és segítői közreműködését is magadénak tudhatod. Ha az ördög felé, az sötétté, döggé, azaz halottá tesz, mint ez kitetszik Jézus azon kijelentéséből is:

„Egy másik pedig az ő tanítványai közül monda néki: Uram, engedd meg nékem, hogy előbb elmenjek és eltemessem az én atyámat.

Jézus pedig monda néki: Kövess engem, és hagyd, hogy a halottak temessék el az ő halottaikat.” (Mát. 8. 21-22.)

Avagy:

„Monda pedig néki Jézus: Hadd temessék el a halottak az ő halottaikat: te pedig elmenvén, hirdesd az Isten országát.” (Luk. 9. 60.)

Tehát aki nem a világosság útján jár, az halott, bár fizikailag él. Ezért mondható az is, hogy aki a külső sötétségre vettetik, az megsemmisül, hiszen belemerül a megnyilvánulatlanságba is. Ám ott is Isten van, tehát a teremtmény Istenben marad. Csak most megnyilvánulatlanul, mintegy dermedten! Majd azok, kik ellen gaztetteit elkövette, megistenülvén, megbocsátásuk részeként, új esélyt adnak neki, kiszabadítván őt „magukból”, hisz aki megistenült az egy az Eggyel. (És új értelmet nyer „egy az egyben” kifejezésünk is!)

De lépjünk tovább!

Most a teremtettekért, de nem általuk, megteremtődik az anyagi világ.

Ide kívánkozik az is, hogy mi azt mondjuk, aki megszületik, az világra jön. Vagyis világosságra!

Bizony minden hagyomány úgy tartja, vagyis ebben a különböző mítoszok egyetértenek, hogy a világ (és ez már az anyagi, a földi világra is vonatkozik), kezdetben eredetileg ment volt a sötétségtől, a bűntől, az csak később került bele, éppen a teremtmények által, akik, mert bennük is, lehetőség formájában, ott van a sötétség is, tudatlanságból, elvakult gőgből…stb. valósítani kezdik azt magukban. Ám azt is fontos tudni, ez magát a világosságot nem rontja el, csak elhalványítja a fényét, –persze csak azt, ami reá a sötétség valósítójára vetülne. Ezért is lehet ezt a fényt felszabadítani, ahogy az például a manicheista hagyományban is megjelenik. Bár én inkább a valósított sötétségen ütött nyílás fogalmával közelíteném meg a kérdést, és ekkor a nyíllal való működés is új megvilágításba kerül, de részletesebben erről is később.

Továbbmenvén, ez a magyarázata annak is, hogy a Sípos (S) Gyula: Magánkinyilatkoztatások Magyarországról című munkájában ezt olvashatjuk: ’Kindelmanné Erzsébet asszony írja le a Szeretetláng Lelkinaplóban, ahogy elhívása kezdetén megmutatta neki az Úr Magyarország nyomorúságos állapotát. (1962. május 16. ) „Egy nagy fekete korongot láttam, körülötte szürkésen gomolygó felhőkkel. A korong oldalán különös kinézésű férfiakat láttam. Egészen soványak, majdnem testnélküliek voltak, szürkés ruha volt rajtuk. Arcukat nem láttam, csak tarkójukat. Hirtelen megéreztem, hogy ördögök, mégpedig a főgonoszok. Mikor a korongra pillantottam, éppen akkor lettek készen valami vasszerű lemezzel. Elfedték az imént még kristálytisztán látható korongot.

Amikor a vaslemezzel elfedték, jól megvizsgálták, és nagy, vigyorgó önteltséggel megállapították, hogy jó munkát végeztek. A jobboldali fehér felhőkből, éreztem, hogy valaki nézi őket. Nem tudom, hogy ki volt az. Csak éreztem, hogy nem rosszindulattal van. Lábánál három férfit láttam. Nem tudom, hogy kik voltak, de úgy éreztem, a gonosz ellenfelei lehettek, mert ahogy nézték a fekete korongot, azon tanakodtak, hogy miképpen lehetne eltávolítani. Közben a baloldali személyek közül az, aki a legközelebb állt a jobboldali személyekhez, közel hajolt, és így szólt szörnyű kárörvendően, mint aki egészen biztos a dolgában: Ezt aztán vizsgál­gathatjátok. Ezt jól megcsináltuk! - és még azt is mondták: Sok bajotok lesz vele!

Álmomban én is jól szemügyre vettem a korongot, és nem tudom, hogy a jobboldali személyek is észrevették-e, de ahogy én elgondolkodva nézegettem, miként lehetne a korongot a sötétségtől megszabadítani, észrevettem, hogy a szélénél kis hajszálnyi rés van. Miután ezt észrevettem, nagy megkönnyebbülés vett erőt rajtam. Elhatároztam, hogy szólok a többieknek, nincs minden elveszve. Csak fogjunk hozzá a fekete lap eltávolításához, mert úgy érzem, sikerülni fog. (…)

Jézus magyarázata: „Tudod-e, mi az a fekete korong? Az a Magyarok Nagyasszonya országa. (…) tudod-e, mit jelent a korongon a sűrű feketeség? Ez a hét főbűn. Ez a korong hét lemezből van összerakva, és úgy van elfedve egyenként, de mégis úgy látszik, mintha eggyé lenne olvasztva.” ’

De térjünk vissza fonalunkhoz!

Ezután, ismét önfeláldozással találkozunk, mivel az Élőlelkek megteremtésekor a Szellem, mint teremtmény, mely Istentől való, kap egy Lélekmagot, mely Istenből való rész. Ettől lesz lehetősége megistenülni a Szellemnek!

És mert az Ige testet ölt, és mert: „Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett.”(Ján. 1. 5.), itt a Fiú a testi arculat (a föld, az anyag valósítója), míg a lelki arculatot az „Isten Lelke” kifejezés képviseli mely lebeg vala. Ebben a „felállásban” a lelkiség a megnyilvánulatlan, és ezért ebben foglaltatik benne a szellem. A szellemiség a megnyilvánuló, hiszen az ő gondolata, „mondása” indította el a teremtés folyamatát. „És az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk…” (Ján. 1. 14.). Ez már a Jézusi testet öltés, de ezt is azért teheti, mert Ő a testi arculat. Ezért nem lehet az Atyához, csak általa eljutni, és ezért mondhatja, én és az Atya egyek vagyunk, sőt azt is, hogy aki engem látott, látta az Atyát. Itt persze nem a fizikai test látványáról van szó, hanem arról, aki őt lelkével ­­-lelki szemeivel- látta, az látta Őt!

És nevezé Isten a világosságot a lélek nappalának, és a setétséget nevezé a lélek éjszakájának.

Az anyagi síkú teremtés az Ige kimondásával kezdődött, Isten két „tevékenysége” azonban megelőzte azt:

Isten „nyugalma”, megnyilvánulatlansága és Isten „gondolkodása”, „szólása”, igézése(!).

A teremtés után Isten „megpihen”. Ez tulajdonképpen a nyugalmi helyzetbe való visszatérés, ez azonban már az „aktív pihenés”.

Most, azon Élőlelkeket, akik a (tudati) szellemiségi és (fizi­kai, anyagi) testiségi vezettetést akarják inkább érvényesíteni magukban –szabad akaratuk van– azokat elengedi, hagyja lesüllyedni, belecsapódni az akkor számukra besűrűsödött, teremtődött anyagba. Mi is ez a bukás? Már láttuk, hogy a szellem, mert részint racionális, részint egyensúlyra törekvő, ezért „élet ellenes” ugyanis bemerevít, leállít. A racionalitást nézve, aki csak a számára érzékelhető dolgokból indul ki, és amiről nem tudok az számomra nem létezik, alapon áll, az bizony nem vesz tudomást éppen gőgjében, arról aki nála látszólag kevesebb, kisebb. Ám ezzel ellentmond a szeretet törvényének, és ezért önmagát zárja ki a fényből. Ám csak ez éltetheti! Tehát halottá válik! Előbb szellemi, később testi értelemben is, vagyis bemerevedik. Ez az oka annak is, hogy a sátán, ki a sötétség abszolút valósítója, aki a világosság valósításának még a lehetőségét is kizárta magából, fényt kell lopjon azoktól, akik azt valamilyen szinten mégiscsak éltetik magukban. Ezért rabol lelkeket, és ezért, minél ragyogóbb, fényesebb, magasabb lelket tud megrontani, annál nagyobb a diadala. Ez az egyik oka Jézus Krisztus megkísértésének is!

Azon Élőlelkek azonban, kik továbbra is lelkiségi, így Isten-vezetésűek, világosak maradnak. Ám együttérzésük, szeretetük és bukott társaik iránti felelősségérzetük okán önként vállalják az anyagba merülés szenvedelmeit, hogy segíthessenek kiemelkedésükben. Ti., ha maguk is lemerülnek az anyagi világba, és ott mégsem válnak az anyag foglyává, akkor példát tudnak mutatni, vagy hiteles tanácsot tudnak adni azoknak, kik ki akarnak emelkedni az anyag vonzásából. És ők ezt meg tudják tenni, tehát meg kell tenniük!

Az anyagba merüléssel a tiszta Élőlélek is vállalja hogy „bepiszkoló­dik”, de a csak másokért való önzetlen élettel, a mások lelkének emelkedését, tisztulását segítő szolgálattal ők is tisztulnak, emelkednek. (Ha nem a saját tisztulásukért teszik ezt!) Közben megjárhatják a poklot, tisztítótüzet, mint lélekléti, tudati állomásokat, tudati tisztuló „helyeket” de ameddig vissza nem nyerik eredeti tisztaságukat, újra és újra az anyagba kell merülniük, mert csak az emberi-testi létben lehet igazán emelkedni!

 

 

Szavazás
Hogy tetszik az új weblapom?
Nagyon szép!
Jó lesz, csak töltsd meg tartalommal.
Nem rossz.
Nekem is kell ilyen!
Tehetséges vagy, ez nem kérdés...
Diavetítő